Tagság, önkéntesség


                   LEGYÉL TE IS ÖNKÉNTES! 

Az egyesület 2015.09.03-án jött létre. Az alapítótagok széles körű ismeretekkel rendelkeznek (tagjaink között van orvos, védőnő, tanárnők, természetvédelmi mérnökök, vízügyi mérnökök, geológusok, elméleti fizikusok, kutató mérnökök, anyagmérnök, élelmiszer mérnök). Tagjaink egy jelentős része mezőtúri, túrkevei, szolnoki, gyomaendrődi, szarvasi. A napi munkában résztvevők száma jelenleg 4-5 fő. Az alapítótagokon kívül jelentős számú ÖNKÉNTESÜNK is van. Több, mint 20 főre számíthat az egyesület a munkája során. Önkénteseink zöme mezőtúri - hiszen a programok jelentős része is ezen a környéken zajlik - ugyanakkor folyamatosan bővülünk az ország egész területéről és sokakra számíthatunk az országhatárokon kívül is.  Úgy hisszük, hogy egy civil szervezet NEM MŰKÖDHET önkéntesek nélkül sőt, alapjában véve az önkéntesek tartják életben ezeket a szervezeteket. Sajnos hazánkban nincs olyan hagyománya az önkéntességnek, mint sok más európai országban, ugyanakkor itt is látszik a javulás, bár sokat kell még dolgozni ezen. Fontosnak tartjuk, hogy ne csak az önkéntesek adjanak a szervezetnek, hanem mi is tudjuk viszonozni a munkát. A munkáért cserébe ugyan nem tudunk pénzzel fizetni, viszont egy jó csapatot, egy társadalmi szempontból fontos feladatot, egy közös ebédet, kirándulást tudunk biztosítani.

Úgyhogy, ha úgy gondolod, hogy tudnál segíteni nekünk jelentkezz ide kattintva!